A névelő

Az első nyelvtani témánk a névelő. A francia nyelv, ellentétben a magyarral, a névelő használata esetében nem a hangzást követi, hanem him és nőnemre osztja a dolgokat végződésük illetve tulajdonságaik szerint. Három névelőcsoport létezik: a határozott névelő: "le, la, l' és többesszámban les", amely használata megegyezik a magyarban használt "a, az" névelőével, de vannak eltérő esetek is, amikor a magyar nem használja, de a francia igen, mint például a dátum kifejezése. A lap alján lévő csatolt dokumentumban találunk minderre példát.

A második tipusú névelő a határozatlan névelő: "un, une, des". Ezt a névelőt a magyar egynek forditja vagy nem forditja le, hiszen mi magyarok nem használunk névelőt határozatlan dolgok esetében. Viszont itt is találunk közös vonásokat a francia nyelvvel. Miszerint franciául és magyarul is mondhatom, hogy "Van egy kocsim" (Vagy magyarul mondhatom azt is "Van kocsim"). Ezt a francia névelőt megszámlálható, de nem konkrét esetekben használjuk. Nem mindegy, hogy találok egy (bizonyos) kocsikulcsot vagy megtalálom a Misi kocsikulcsát, nem mindegy, hogy a hangszerkészitő egy bizonyos hegedűt készit vagy még mindig azt a hegedűt késziti, amit már két éve otthagyott nála a Feri. Ennek a bizonyos határozatlan névelőnek még az az érdekessége, hogy tagadáskor (kivéve a létige tagadásakor) megváltozik, méghozzá "de" lesz belőle. Tehát, ha azt akarom nyilatkozni, hogy "Nem rendelkezem fegyverrel" akkor semmiféleképpen se mondjam azt, hogy "Je n'ai pas un fusil", mert a francia ilyenkor folytatná a mondatot, hanem deux (tehát kettő), hanem a végleges tagadást használjam, hogy "Je n'ai pas de fusil", és igy sikerül elkerülnöm a félreértést is, s ami annyit jelent, hogy nincs nekem abból. A lap alján lévő csatolt file-ban olvashatunk példákat még arra vonatkozóan, mikor használjuk ezt a névelőt.

A harmadik csoport névelő szintén határozatlan névelő, nevezik ezt részelő névelőnek is: "du, de la, de l' és des". Ezt a névelőt megszámlálhatatlan és elvont fogalmak előtt használjuk. Mi azt mondanánk "Kávét iszom, kenyeret eszem". Ők azt mondják: abból iszom, eszem. "Je mange du pain, je bois du café." A francia ember gondolkodása szerint a kenyér a világ összes kenyerére vonatkozik, amiből én csak egy részt veszek magamnak. Természetesen az "Igyunk egy pohárkával" mondatocska a francia nyelvben sem ismeretlen :) "Allons-y, prenons un verre." Vagy "A kávét cukor nélkül iszom" mondat a franciában is igy hangzik "Je bois le café sans sucre". Ugyanúgy, mint az előző névelőnél, ez a névelő is "de"-re változik tagadáskor (kivéve a létige tagadása esetében). Elvont fogalmaknak számitanak például az időjárás szavai, igy ha azt mondom, hogy "Fúj a szél", akkor franciául "Il fait du vent". Példákat látunk a dokumentumban.

Ezek a legfontosabbak elmondanivalók, illetve nem szeretném hosszúra nyújtani a tésztát, beszéljenek a példák a csatolt dokumentumban. Végezetül csak annyit, hogy a francia nyelvben a kivételes eseteken kivül, kötelező névelőt használni, de a legfontosabb szabály, a szituáció adta kommunikáció marad (ez persze nem vonatkozik a hivatalos szerveknél tett nyelvvizsgákra, hiszen ott a pedagógus szabályokat is kell tudni a beszélt nyelvi fordulatokkal egyetemben.)